Diák
információs rendszer
az interneten
Belépés

Nyelvstúdió

Tudástár



Benyomások

Öt veszprémi, nyelvoktatást kínáló intézményt mutattunk be, elsősorban áraikat vizsgálva. Nem célunk megítélni az oktatásuk minőségét, ígéreteik megbízhatóságát. Tudnod kell, hogy sikered elsősorban rajtad múlik. Tőlünk is távoztak már csalódottan diákok és tőlük is jöttek hozzánk mások.

Éppen ezért jó szívvel ajánljuk őket is, amikor az első találkozás során érdeklődőinknek nyíltan és őszintén beszélünk arról, hogy számukra mi a legoptimálisabb az adott helyzetben. Előfordult már, hogy egy hozzánk érkezőt pl. a Katedrához irányítottunk, mert ezt éreztük a legjobbnak.

Honlapunkon több helyen kapsz információt arról, hogy melyik oktatási méret mit nyújt számodra. Amikor nyelvtanulási lehetőséget keresel magadnak, alaposan mérleged ezeket.

Magánóra

A legfontosabb a rugalmasság. Kezdés előtt mennyi idővel tudod lemondani az órát, mik a lemondás következményei. DIRi időpontkezelő rendszerünk átláthatóvá és egyértelművé teszi az órák kezelését, minimalizálva az esetleges félreértéseket.

Milyen oktatást kínál számodra a magánóra. Ezt leginkább már csak akkor ismered meg, amikor elkezdesz órákra járni. Amint láttad, a legtöbb nyelviskolánál már az elején komoly összeggel kell elköteleződnöd, így később nehezen szabadulsz, ha meggondolod magad.

Nálunk az első három alkalom elköteleződés-mentes lehetőséget biztosít számodra, hogy felmérd az oktatási környezetet, tanítási stílusunkat és dönteni tudj a folytatást illetően.

Mini csoport

Ahogy egy párkapcsolatban, úgy egy 2-3 fős csoportban is tekintettel kell lenni a másikra. Egy csoportot megszervezni lehet gyorsan, felületesen, nem figyelve a diákok sajátos igényeire és lehet körültekintően, inkább feladva a csoport alakításának lehetőségét.

Nálunk azok is egyéni oktatással kezdenek, akik csoportba szeretnének járni. Ez a pár óra lehetőséget biztosít mindkét félnek (nekünk és neked), hogy felmérjük egymást. Így nagyobb felelősséggel és magabiztosabban tudunk csoportokat kialakítani, amik sokkal több eséllyel maradnak együtt és haladnak a közös cél felé.

Kis csoport

Ennél a méretnél (4-5 fő) kezd komolyabban csökkenni az óradíj, de a létszám még nem annyira nagy, hogy akadályozza a normális haladást. A Kis csoport a leggazdaságosabb a diák számára, az iskolának pedig nem jelen még túlzottan nagy adminisztrációs terhet.

Ideális esetben a nyelviskolák ennél a létszámnál nem mennének feljebb. De amint láttad, többségük jóval nagyobb csoportokat indít, hogy bevételüket növeljék. Két iskola nem is jelzi honlapján a csoportok létszámát. Nagyjából 5-6 fő az a maximum, amin túl már jelentősen romlik a tanulási minőség és élmény. Kevesebb figyelem jut a diákra, mindig lesz olyan, aki nem készül rendesen, hiányzik, visszahúzza a többieket, végül lemorzsolódik.

A Völgyhíd Nyelsvtúdióban nem indítunk nagy csoportokat. 4-5 fős Kis csoportunk óradíja versenyképes a többi nyelviskola olykor tíz főnél is nagyobb csoportjainak óradíjaival. Jobban meg tudjuk ismerni diákjainkat, több figyelem irányul mindenkire.

Az őszinte gondolatokért arról, hogy miért érdemes nálunk tanulnod, kattints a bal menürendszerben a Végszó aloldalra vagy erre a linkre.



Angol Angol és német Német
Völgyhíd Nyelvstúdió, Veszprém - Nyelvtanulás fájdalommentesen
Nyilvántartási szám: 01055-2010
Völgyhíd Nyelvstúdió, Veszprém - 2024
ÓzWeb, 2005 - 2024.